úgy éget mint egy hatalmas tűz.
egy régi történet szerint, ha valaki eltünik az életedből, és erődön felül van, hogy újra láthasd, akárcsak azért is, hogy elmondhasd neki azokat a dolgokat amiket akartál, volt egy módja, hogy levezesd saját magadban amit érzel.
Fogj egy papírt és egy ceruzát,írj Neki levelet. Ez lehet egyetlen szó, vagy akár millió is, csak amit érzel.
Utána ahelyett, hogy összehajtanád, meggyújtod, s ahogy az égő papír folytogató füstje eloszlik a világban, úgy válik majd láthatatlanná a benned levő fájdalom is.
Az ember egyszer csak rádöbben, hogy vége, végleg. Nincs visszaút, érzi. És ekkor jön el a pillanat, mikor felidézzük, hogy is kezdődött, majd rájövünk, hogy már jóval azelőtt, mint gondoltuk volna. Ekkor tudatosul, hogy minden csak egyszer történik meg és bármennyire szeretnénk, ugyanazt az érzést már soha többé nem élhetjük át kétszer. Soha többé nem érezzük magunkat három méterrel a felhők felett.
Mindig van egy pont, ahol az út kettéválik. Abban a hitben vátlunk szét, hogy az útjaink egyszer újra összefutnak. Ahogy távolodunk az úton, a másik egyre kisebbnek tűnik. De nem baj, hiszen ha a sors úgy akarja, megmutatja, egymásnak vagyunk teremtve Egy másik helyen, egy másik időben, talán egy másik inkarnációban, ahol a két fél lélek egyesülhet"
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.