Me. My life.

A szerelembe nem lehet szerelmesnek lenni, mert a szerelmet ismerni kell. Találkozni azzal, akivel minden rezdülés megismerhető, sok érthető, és az összes érezhető. Tudni, amikor fáj, ott lenni, felfogni, átölelni, megtartani, hogy még puhára se essen. Óvni, vigyázni rá, félteni, szeretni. Feltétel nélkül, elemi erővel. A mindennapok harcában is. Sőt, elsősorban akkor, nem kiragadott, különlegesen kedves időkben.
A próbatételek akkor is itt vannak, járnak-kelnek köztünk, ha éppen egyedül állunk, ugyanúgy akkor is, amikor azt gondoljuk, együtt vagyunk valakivel. Mert a szerelem, ahogy én elképzelem, nem csak annyi, hogy kapcsolatban lenni. A szerelem ennél sokkal több. Minnél inkább eltaszítani vágynám az engem ért bántások, csalódások miatt, annál inkább elém tol az élet olyan embereket, akik hatnak rám. Akik annyira erősen hatnak rám, hogy majd' összeroppanok a súly alatt. A többes szám sem téves, mert igen, több ilyen ember van jelenleg a környezetemben. Felváltva kerülnek előtérbe, és én tudom, hogy mindegyiküktől, mindenki által tanulnom kell valamit. Valamit, ami annyira fontos, hogy sok éve nem sikerül onnan tovább lépnem. A mikéntet még nem tudom, mint ahogy magát a leckét sem ismerem. Csak néha annyira nehéz, hogy szétfeszíti a lelkem. Fizikai, lelki, szellemi teljesítőképesség határmezsgyéjére kell látogatnom, ez az egy, ami már most teljesen biztos. Én akarok lenni a győztes. Én leszek a győztes. De ezek most olyan próbák, amikbe sokan elbuknának, vagy belepusztulnának a fájdalomba.
Jól akarok dönteni.
Tanulni akarok.
Mert szeretnék tovább lépni, és akár így, akár úgy, de boldog akarok lenni... a boldogság pedig az az erő, amit csakis magamban találhatok meg, és utána mással együtt, aki szintén képes egymagában is boldog lenni. Két ember egyesített boldogsága a kiegyensúlyozott párkapcsolat. Ennél alább adni sem szabad, sem mást keresni, vagy találni helyette, mert csak ez az igazi